Újabb emlékek és felháborodás, de ez már nem húsvéti.
Azért vagyok felháborodva, mert a környékünk nem éppen kisgyerekek számára egészséges élővilág. És ezt nem a környezetszennyezés miatt mondom. Hanem mert úgy nézünk ki, hogy vidék és van egy kis sarok, egy kis füves rész, ami senkié , egy trafó van ott, talán azért, meg egy tolózár-akna is van rajta. Szóval saccra olyan 10x25-ös lehet, ott fociznak a kisgyerekek, régebben a nagyobbak is. Vagyis csak fociznának, mert vannak itt okos szülők, akik eleinte csak kiültek a fűbe, de most már műanyag székeken megy a pletyka. Mert azzal a fedősztorival, hogy a gyerekekkel játszanak, kint ülnek a sámlijaikon és pletykálnak. Egész nap azt hallod, hogy "nem szabad! gyere ide! GYERE IDE!!!... stb" Magyarul: leszarják a kölkeiket, észrevettem tavaly, hogy azért hangoskodnak sokszor a gyerekkel, hogy kívülálló törődő anyának nézze. Mióta megvan a Picúrkám , azóta hívtak minket is "hadd játsszon a gyerek a többiekkel" oknál fogva faggatózni. Sokszor látni rajtuk, hogy szinte isszák az ember szavait, ha információt szívhatnak be. Pfejjj. Mi nem megyünk oda, mert én szememben ez gusztustalan és nem ég a pofájáról a bőr, hogy a kölkit használja fel oknak, hogy pletykálhasson. Kiviszik a sarokra a sámlijaikat és amikor elmégy mellettük érzed a hátadban a tekinteteket és a lelki szemeid látják ahogy összesúgnak rólad... És emlékszem arra is, hogy amikor nyáron fociztunk kijött az egyik majom férje karóval, hogy ez nem focipálya. Én meg mint lázadó fiatal bezavartam a vak k.. anyjába, hogy nem az ő udvarán focizunk. Hívtak már ki rendőrséget is, mert bepattant a labda, mikor a kicsik labdáztak. Kijött 2 rendőrautó, kiszállt egy nagy marha, kiröhögte a nőt és odaadta a gyereknek a labdájukat. Talán le is tolta, hogy nem rendőrségi ügy... De ez mindegy is most. Ott ülnek a gyerekek nyakán és mindent tiltanak nekik. Ezek a gyerekek bekerülnek Pestre iskolába, ezeket már a vonaton agyonütik, mert nem lesz ott anya.
Érdekes, hogy én is felnőttem, pedig anyám nem ült bele a nyakamba. Haverjaimmal el tudtam sétálni az erdőbe is, amit már ismertem anyám által. Tudom mi az a szeder, olajbogyó, csipkebogyó, gombák... stb. Anyám elmagyarázta nekem, hogy mit lehet megenni és mit tilos. Anyám úgy mondta nekem, hogy amit az állatok megesznek, attól neked sem lesz bajod. De amit nem esz meg az állat, azt te se edd meg, mert jó eséllyel mérgező. Meg ilyeneket. Bunkereztünk a haverommal, volt "csapat", volt egy elcsent kiscica, a "csapat macskája", aztán végül a miénk lett. Volt békarekettye ránőve a telefondrótra, amin lehetett csimpajzkodni, lehetett enni a levelét, mert hasonlított kicsit a sóskáéhoz. És ha már sóska, akkor kiültem a kertbe és csak úgy ettem, múltkor már a fiammal is, főve viszont nem birom megenni, csakis nyersen A répát, borsót ugyanúgy, mosatlanul, oszt jól van. Volt csúzlim is, az elsőt, vagy első kettőt apám csinálta, utána már csináltam én. Vagy gyűjtöttem gumikesztyűre és abból, vagy letámadtam a postást és kunyiztam tőle postásgumit és abból. Volt kócpuskám is, még mindig megvan. Van itt aki tudja mi az? Kötöttem konzervdobozt a cica farkára, aztán alig bírtam kiszabadítani az egyik bokorból, amibe beakadt. Vittem a nagy kaukázusi kutyámat sétálni az erdei földúton, meglátott egy őzet és felszántotta velem a környéket. Volt fára felkötözött madzag, keresztben egy bot és hinta. Voltam anyámmal gallyat szedni télen lázasan is, mert anyám nem hagyott egyedül otthon. Szedtünk csigát is a lucsokba egy kis apróért. Voltunk a határban barátokkal hóvirágot szedni(még nem volt védett) Voltak verekedések, sokszor jól megvertek, aztán meg én másokat. És csináltam még rengeteg mindent, amit a fiam már nem fog, pedig jó lenne ha csak feleannyit tudna tenni gyerekkorában. Csak az a baj, hogy nekem voltak a rosszalkodásokhoz haverjaim is. neki viszont nem lesznek, mert ezek a mostani kisgyerekek már nyuszinak vannak nevelve. Nem kapják meg azt az egészséges szabadságot, amit még én igen, bár már az "én időmben" is elég ritka voltam ilyen téren, de nem voltam egyedül. Nyilván nem kivágni kell a kölköt az utcára, oszt csá. De egy egészséges szabadság szerintem kell hogy legyen. És egyáltalán mit fognak majd mesélni a gyerekeiknek? Nem baj a gyermekemnek megadok minden tőlem telhetőt, hogy legalább részben legyenek neki olyan élményei, mint nekem. Bár barátai, hogy hol lesznek hozzá, az még rejtély. nem baj, harcos vagyok, méghozzá a legnagyobb!

Újabb emlékek és felháborodás, de ez már nem húsvéti.
Azért vagyok felháborodva, mert a környékünk nem éppen kisgyerekek számára egészséges élővilág. És ezt nem a környezetszennyezés miatt mondom. Hanem mert úgy nézünk ki, hogy vidék és van egy kis sarok, egy kis füves rész, ami senkié , egy trafó van ott, talán azért, meg egy tolózár-akna is van rajta. Szóval saccra olyan 10x25-ös lehet, ott fociznak a kisgyerekek, régebben a nagyobbak is. Vagyis csak fociznának, mert vannak itt okos szülők, akik eleinte csak kiültek a fűbe, de most már műanyag székeken megy a pletyka. Mert azzal a fedősztorival, hogy a gyerekekkel játszanak, kint ülnek a sámlijaikon és pletykálnak. Egész nap azt hallod, hogy "nem szabad! gyere ide! GYERE IDE!!!... stb" Magyarul: leszarják a kölkeiket, észrevettem tavaly, hogy azért hangoskodnak sokszor a gyerekkel, hogy kívülálló törődő anyának nézze. Mióta megvan a Picúrkám , azóta hívtak minket is "hadd játsszon a gyerek a többiekkel" oknál fogva faggatózni. Sokszor látni rajtuk, hogy szinte isszák az ember szavait, ha információt szívhatnak be. Pfejjj. Mi nem megyünk oda, mert én szememben ez gusztustalan és nem ég a pofájáról a bőr, hogy a kölkit használja fel oknak, hogy pletykálhasson. Kiviszik a sarokra a sámlijaikat és amikor elmégy mellettük érzed a hátadban a tekinteteket és a lelki szemeid látják ahogy összesúgnak rólad... És emlékszem arra is, hogy amikor nyáron fociztunk kijött az egyik majom férje karóval, hogy ez nem focipálya. Én meg mint lázadó fiatal bezavartam a vak k.. anyjába, hogy nem az ő udvarán focizunk. Hívtak már ki rendőrséget is, mert bepattant a labda, mikor a kicsik labdáztak. Kijött 2 rendőrautó, kiszállt egy nagy marha, kiröhögte a nőt és odaadta a gyereknek a labdájukat. Talán le is tolta, hogy nem rendőrségi ügy... De ez mindegy is most. Ott ülnek a gyerekek nyakán és mindent tiltanak nekik. Ezek a gyerekek bekerülnek Pestre iskolába, ezeket már a vonaton agyonütik, mert nem lesz ott anya.
Érdekes, hogy én is felnőttem, pedig anyám nem ült bele a nyakamba. Haverjaimmal el tudtam sétálni az erdőbe is, amit már ismertem anyám által. Tudom mi az a szeder, olajbogyó, csipkebogyó, gombák... stb. Anyám elmagyarázta nekem, hogy mit lehet megenni és mit tilos. Anyám úgy mondta nekem, hogy amit az állatok megesznek, attól neked sem lesz bajod. De amit nem esz meg az állat, azt te se edd meg, mert jó eséllyel mérgező. Meg ilyeneket. Bunkereztünk a haverommal, volt "csapat", volt egy elcsent kiscica, a "csapat macskája", aztán végül a miénk lett. Volt békarekettye ránőve a telefondrótra, amin lehetett csimpajzkodni, lehetett enni a levelét, mert hasonlított kicsit a sóskáéhoz. És ha már sóska, akkor kiültem a kertbe és csak úgy ettem, múltkor már a fiammal is, főve viszont nem birom megenni, csakis nyersen A répát, borsót ugyanúgy, mosatlanul, oszt jól van. Volt csúzlim is, az elsőt, vagy első kettőt apám csinálta, utána már csináltam én. Vagy gyűjtöttem gumikesztyűre és abból, vagy letámadtam a postást és kunyiztam tőle postásgumit és abból. Volt kócpuskám is, még mindig megvan. Van itt aki tudja mi az? Kötöttem konzervdobozt a cica farkára, aztán alig bírtam kiszabadítani az egyik bokorból, amibe beakadt. Vittem a nagy kaukázusi kutyámat sétálni az erdei földúton, meglátott egy őzet és felszántotta velem a környéket. Volt fára felkötözött madzag, keresztben egy bot és hinta. Voltam anyámmal gallyat szedni télen lázasan is, mert anyám nem hagyott egyedül otthon. Szedtünk csigát is a lucsokba egy kis apróért. Voltunk a határban barátokkal hóvirágot szedni(még nem volt védett) Voltak verekedések, sokszor jól megvertek, aztán meg én másokat. És csináltam még rengeteg mindent, amit a fiam már nem fog, pedig jó lenne ha csak feleannyit tudna tenni gyerekkorában. Csak az a baj, hogy nekem voltak a rosszalkodásokhoz haverjaim is. neki viszont nem lesznek, mert ezek a mostani kisgyerekek már nyuszinak vannak nevelve. Nem kapják meg azt az egészséges szabadságot, amit még én igen, bár már az "én időmben" is elég ritka voltam ilyen téren, de nem voltam egyedül. Nyilván nem kivágni kell a kölköt az utcára, oszt csá. De egy egészséges szabadság szerintem kell hogy legyen. És egyáltalán mit fognak majd mesélni a gyerekeiknek? Nem baj a gyermekemnek megadok minden tőlem telhetőt, hogy legalább részben legyenek neki olyan élményei, mint nekem. Bár barátai, hogy hol lesznek hozzá, az még rejtély. nem baj, harcos vagyok, méghozzá a legnagyobb!

Most úgy tűnik, hogy van egy kis időm. Régen, amikor még kicsi voltam emlékszem, hogy már előző nap az ünneplőmet próbálgattam. Ilyen sötétlilás feketés kis öltöny volt ez, vagy lehet ennek más a neve, nem tudom, nekem öltöny. Csokornyakkendővel, amit előre meg volt kötve és ilyen tépőzáras cucc volt, amit a tarkómnál kellett összetapasztani. Gondolom direkt kis kölköknek készülhetett. Ünneplőcipő nem nagyon volt, inkább csak sportcipő, abból is halvány emlék az a fehér-kék fajta. Mindig is szegények voltunk, úgyhogy nem volt ritkaság a tornacipős tél... stb. De most a húsvétról van szó. Emlékszem, hogy nekem kicsi koromban nem az a "ccc... ccc... " kölnim volt, hanem öntős. (Ha most mennék, akkor is tuti öntős lenne és a szép lányok mellkasára önteném ) De akkor még szerintem tök királyság volt a spriccelős. Előző este fejben útitervet csináltam, hogy hogy lehetnék a leghatékonyabb. Mert ugye dél után már nem illik locsolkodni, ezért reggel 7-kor kezdtem a szomszédba, aztán körbe a faluban. Jó kis táv az tuti, főleg egy kis kölöknek. De fáradhatatlanul mentem mindenhova. Olyan helyekre is bementem, ahol nem is tudtam, hogy ki lakik. De mikor mondtam a nevemet(aki esetleg nem ismert fel), akkor rögtön tudták, jött a "jajj Sanyikám"-ozás és kínáltak minden félével. Aminek csak az első 2-3 helyen örültem, mert ugye mindenki meg akart kínálni. Még képesek lettek volna megsértődni a nénik, ha nem kóstolom végig a sütijüket. Piros tojást adtak akkoriban. Pénz az ritka volt. Első "keresetem" ha jól emlékszem valami 720 forint volt. de akkor még háborogtak, hogy "jajj ezeknek a gyerekeknek csak a pénz köll, a tojást meg eldobálják, meg az oszlophoz csapja... " . Én nem, én vittem reklámszatyrot a tojásoknak, festett főtt tojásnak. Sőt ha úgy volt, akkor hazaugrottam és leadtam anyámnak, ő meg a "kis haveroknak" akik jöttek anyámat locsolni. Muszáj volt, mert nem volt rá pénzünk, hogy annyit vegyünk. Kaptam én egy párat és heló. Amúgy nálunk minden ünnep, búcsú, karácsony.. stb ilyen szokott lenni. Nincs pénz rá, hogy haladjunk az ünneppel. Azért nem keseredünk el sosem. Harcosok vagyunk! Jó volt, szeretem locsolkodni. Aztán szépen lassan divatba jött, hogy a lányos családok húsvétkor kimennek a határba bográcsolni, meg ilyeneket. Meg bezárták az ajtókat és locsoló is egyre kevesebb volt. Pedig anno még volt menetelés az utcákon! Aztán már csak az illendőség miatt jártam a szomszédba, meg a keresztanyámhoz. Ritkán a falu másik felibe apám testvéreinek a családjaihoz. Őket nem is szerettem, csak a nyers illendőség volt. Mikor meg nagyobb lettem, hogy már adtak nekem is alkoholt, akkor már csak kétszer voltam. Haverjaimmal összeálltunk és mentünk a piás helyekre, jól berúgtunk, bementünk a közeli városba inni, rosszalkodtunk. de ez már közel sem volt igazi húsvéti locsolás. A szerencsétlen kisfiam már nem hinném, hogy tudná miről is van szó, ma eddig csak egy alkesz locsolót láttam, aki amúgy is jár mindig inni, tehát lehet nem locsolkodni volt, csak bebaszott. Nem baj, majd örül a gyerek a kócpuskának, meg a csúzlinak. Meg majd kiagyalok valamit, hogy hasonló élményei lehessenek, mint nekem voltak. Mert ezeket a gyerekeket itt vidéken is anyámasszony katonájának nevelik. De ez egy másik fórum hozzászólásom lesz majd.

brühühüüü sírjunk együtt mindannyian



ITT ELÉG HA CSAK TE SÍRSZ!!!
Azok az idők már soha nem jönnek vissza. Mi legalább ismertük.

brühühüüü sírjunk együtt mindannyian

AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI - NAGYON IGAZ !!!
Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywood-i mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt. Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak

AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI - NAGYON IGAZ !!! Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywood-i mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt ... semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt. Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.


Aki ezt írta, bizonyára tudja azt is hogyan lehet órákig "langázni" az árokparton, és milyen íze van a papsajtnak, amit ma már nem is lehet látni.

AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI - NAGYON IGAZ !!! Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywood-i mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, a gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt ... semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval. És mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk, gyerekeknek! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy MC-Donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt. Voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek minket. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel, nem pereltük be és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a KÖTELESSÉG, a BŰNTUDAT, a JÓÉRZÉS, a FELELŐSSÉG. Ismertük ezeknek a szavaknak a MÉLYSÉGÉT. Ezek voltunk mi. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.


Aki ezt írta, bizonyára tudja azt is hogyan lehet órákig "langázni" az árokparton, és milyen íze van a papsajtnak, amit ma már nem is lehet látni.

Aki ezt írta, bizonyára tudja azt is hogyan lehet órákig "langázni" az árokparton, és milyen íze van a papsajtnak, amit ma már nem is lehet látni.


Igazad van Zoli ! Bár sok minden kimaradt amit magam is átéltem, vagy a szüleim meséltek ! A kisdobos, az úttörő, a KISZ. A 6 pont meg a 12. 2. osztályban olyan jók voltunk- ami többé-kevésbé sikerült, csakhogy kisdobosok lehessünk, majd úttörők ! S az volt a ciki ha valaki nem lehetett. S próbáltuk betartani a pontokat. Idősekhez jártunk segíteni, sírokat gondoztunk, segítettünk átmenni az úton stb. A szabadidőnket hasznosan együtt töltöttük el. Felejthetetlenek voltak a nyári táborok. Gyümölcsöt szedtünk, kapáltunk, kötöztünk s utána megismertük a vidéket. Megtanultuk becsülni az időseket, egymást, a munkát ! Éjjel el kellett lopnunk a szomszéd tábor zászlóját ! Megbocsájtható bűn ! Leküzdöttük a félelmünket s éjjel lopakodtunk az "ellenség" táborába. Aki szegény volt az Állami Gazdaságban dolgozhatott. S én is mindig magam keresetéből vettem meg a tanfelszerelést . A KISZ-ben nem törödtünk a politikával, csak jól éreztük magunkat. Hosszan lehetne mesélni ! Én nem cserélném el azt az időt a mai fiatalokéval !



Én sem!
Három gyereket neveltem fel, és nehéz dolog volt azt átadni nekik, hogy mi az érték, mert bizony nem ezt látták a környezetükben.
Mi tudtuk, hogy hívják a padtársunkat, sőt még a testvérét is. Ha nem jött iskolába, már érdeklődtünk, hogy mi lehet vele. Látom a káromkodós, a szotyit a buszon szerte-szét köpködő fiatalokat, nap mint nap. Ők bandába verődnek, mi pedig az őrsi órán, vagy a KISZ klubban töltöttük el az időt, eszünkbe sem jutott cigizni, sem inni, sem unalomból hangulatjavító szerekhez folyamodni. Szép idők voltak.


én is halottam ezekröl a dolgokrol s mijen jo is volna ha nem az lene az igazi, kitud joban berugni vagy hány csajal fekütt le


Bocsika 90-elött jöttem e világra az igaz... De nekem ilyen hosszu teleregényt nincs türelmem végig olvasni.

Aki ezt írta, bizonyára tudja azt is hogyan lehet órákig "langázni" az árokparton, és milyen íze van a papsajtnak, amit ma már nem is lehet látni.


Igazad van Zoli ! Bár sok minden kimaradt amit magam is átéltem, vagy a szüleim meséltek ! A kisdobos, az úttörő, a KISZ. A 6 pont meg a 12. 2. osztályban olyan jók voltunk- ami többé-kevésbé sikerült, csakhogy kisdobosok lehessünk, majd úttörők ! S az volt a ciki ha valaki nem lehetett. S próbáltuk betartani a pontokat. Idősekhez jártunk segíteni, sírokat gondoztunk, segítettünk átmenni az úton stb. A szabadidőnket hasznosan együtt töltöttük el. Felejthetetlenek voltak a nyári táborok. Gyümölcsöt szedtünk, kapáltunk, kötöztünk s utána megismertük a vidéket. Megtanultuk becsülni az időseket, egymást, a munkát ! Éjjel el kellett lopnunk a szomszéd tábor zászlóját ! Megbocsájtható bűn ! Leküzdöttük a félelmünket s éjjel lopakodtunk az "ellenség" táborába. Aki szegény volt az Állami Gazdaságban dolgozhatott. S én is mindig magam keresetéből vettem meg a tanfelszerelést . A KISZ-ben nem törödtünk a politikával, csak jól éreztük magunkat. Hosszan lehetne mesélni ! Én nem cserélném el azt az időt a mai fiatalokéval !



Én sem!
Három gyereket neveltem fel, és nehéz dolog volt azt átadni nekik, hogy mi az érték, mert bizony nem ezt látták a környezetükben.
Mi tudtuk, hogy hívják a padtársunkat, sőt még a testvérét is. Ha nem jött iskolába, már érdeklődtünk, hogy mi lehet vele. Látom a káromkodós, a szotyit a buszon szerte-szét köpködő fiatalokat, nap mint nap. Ők bandába verődnek, mi pedig az őrsi órán, vagy a KISZ klubban töltöttük el az időt, eszünkbe sem jutott cigizni, sem inni, sem unalomból hangulatjavító szerekhez folyamodni. Szép idők voltak.


én is halottam ezekröl a dolgokrol s mijen jo is volna ha nem az lene az igazi, kitud joban berugni vagy hány csajal fekütt le

Aki ezt írta, bizonyára tudja azt is hogyan lehet órákig "langázni" az árokparton, és milyen íze van a papsajtnak, amit ma már nem is lehet látni.


Igazad van Zoli ! Bár sok minden kimaradt amit magam is átéltem, vagy a szüleim meséltek ! A kisdobos, az úttörő, a KISZ. A 6 pont meg a 12. 2. osztályban olyan jók voltunk- ami többé-kevésbé sikerült, csakhogy kisdobosok lehessünk, majd úttörők ! S az volt a ciki ha valaki nem lehetett. S próbáltuk betartani a pontokat. Idősekhez jártunk segíteni, sírokat gondoztunk, segítettünk átmenni az úton stb. A szabadidőnket hasznosan együtt töltöttük el. Felejthetetlenek voltak a nyári táborok. Gyümölcsöt szedtünk, kapáltunk, kötöztünk s utána megismertük a vidéket. Megtanultuk becsülni az időseket, egymást, a munkát ! Éjjel el kellett lopnunk a szomszéd tábor zászlóját ! Megbocsájtható bűn ! Leküzdöttük a félelmünket s éjjel lopakodtunk az "ellenség" táborába. Aki szegény volt az Állami Gazdaságban dolgozhatott. S én is mindig magam keresetéből vettem meg a tanfelszerelést . A KISZ-ben nem törödtünk a politikával, csak jól éreztük magunkat. Hosszan lehetne mesélni ! Én nem cserélném el azt az időt a mai fiatalokéval !



Én sem!
Három gyereket neveltem fel, és nehéz dolog volt azt átadni nekik, hogy mi az érték, mert bizony nem ezt látták a környezetükben.
Mi tudtuk, hogy hívják a padtársunkat, sőt még a testvérét is. Ha nem jött iskolába, már érdeklődtünk, hogy mi lehet vele. Látom a káromkodós, a szotyit a buszon szerte-szét köpködő fiatalokat, nap mint nap. Ők bandába verődnek, mi pedig az őrsi órán, vagy a KISZ klubban töltöttük el az időt, eszünkbe sem jutott cigizni, sem inni, sem unalomból hangulatjavító szerekhez folyamodni. Szép idők voltak.

Aki ezt írta, bizonyára tudja azt is hogyan lehet órákig "langázni" az árokparton, és milyen íze van a papsajtnak, amit ma már nem is lehet látni.

Szóval átmásoltam az egyiket a keresőbe... és ezt adta ki... :

A keresett kifejezés egyetlen dokumentumban sem található

Arról nem beszélve, hogy itt ezeket nem lehet megnyitni...
Máskor inkább a véleményed írd le jobban járunk... Zoli


Nálam érdekes módon működik. A felső sort jelöld ki a http-től, de az idézőjel ne legyen benne és akkor csodák csodájára működni fog.
De csak a felső sort jelöld ki és másold a keresőbe.


Elsősszőr inkább gondolkodni kellene és némi net használati tudást kellene szerezni utána cikizni, reklamálni és okoskodni.
Én a te helyedben nem verném nagy dobra, hogy még egy link címet se tudsz bemásolni rendesen.



Ha annyira nagy vagy a neten... mint ahogy ezt állítod, akkor az első sort meghagytad volna a többi kitörlöd, mert felesleges...